SIKÍTS KURVA(nyád)

ez az év fuck-olhat. mindent. olyan, mintha a bankautómata benyelte volna a kártyámat, ami tele volt örömködni való bigyókkal.

(mivel kezdjem. talán azzal, hogy múlnak a varázsok. 23 lettem. betegszabin dekkolok, hogy szakdolgozatot írjak, de helyette drága helyeken kommersz piákat majszolok és próbálok nem rá gondolni. rá, akit néha sikerül megérdemelten leköpni és nyomatékosan elsétálni az asztalától, majd kiviharzani az ajtón. és mért kell 5 perc múlva felhívnom. mondanám, hogy haldokló kapcsolat, de képtelen vagyok nem azt gondolni, hogy isten csodatevő vagyok és bármit megjavíthatok. a földig alázkodok a gyönyörűszép ruháimban. volt itt whisky gyűrés torokba, miközben nagy dolgok hangzottak el, például az, hogy szeret. kábé ennyi kellene, de mindig megy a bonyolítás. úristn, hagyjuk ezt.szánalmas, amit művelek.)

beszéljünk inkább rólam és tegyük félre, az elcseszett párkapcsolatomat, vagy bármilyen kapcsolatomat az emberekkel. mit meséljek? talán vagánykodhatnék, hogy herbaliser koncerten voltam szilveszterkor, vagy nosztalgiazhátok régebbről: doors-ra vesztettem el a szüzességem, ja és néha megint nyugtatókon élek és skins fanatikus lettem, mert örömömet lelem más elbaszott életek nézegetésében, pláne ha arról van szó, hogy a legnagyobb szerelmed vág folyamatosan pofán téged, ami nem más, mint az élet. könnyű az azonosulás.

bár visszakaphatnám önmagam, bár lenne egy off gomb, valahol ott, ahol az embert bekapcsolják. kimerít az éjszakai álom is, amikben tortákat lopok, menekülök és nem tudok hazajutni, majd leszbikus lányokkal csókolózok és mesztelen cigányokkal alszok...

helyzetjelentésnek megteszi ez is, talán még egy idézet a végére, egy szintén elcseszett sorozatból:

"itt állunk a világ peremén-gondolta a lány. a nyugati civilizáció peremén; és annyira kétésgbeesetten próbálunk érzeni valamit, bármit, hogy csak kergetjük egymást és folyton csak kefélünk amíg eljön a világvége."

soha. mindig ül, sír, gondolkozik, cigizik, a kurvák, a múlt, a soseleszjövőm. és mégsem kell a nyugtató a fiókból. persze,hogy nem szeret. senki soseigazán. még csak annyira sem, hogy megöljön.valaki jöjjön ide és kaparjon föl és vegye ki az üveget a kezemből, ami tele van hülyeségekkel és amitőlmármegint habzik a szám. ha ennek vége lesz,soha többé nem lesz új, mert még egy halált nem bírok ki.a következő az enyém lesz. szeretném, ha azt hinnétek, hogy segélykérés, de nem akarom,hogy bárki megmentsen. csakéncsakéncsakén, nárcisztikus, önzőkurva. tényleg beteges, ha én most ölni akarokvalakit. akinek egyetlen bűne,hogy valaha létezett? sose voltam még ennyire irigy senkire, pedig már az óvodában is rengeteg lehetőségem lett volna rá.utálom azt a kurvát

kitakarítottam és tettem fel égőt, meg az egyik polcra raktam egy mikulást és egy koboldot (amerikából érkeztek, szóval nagyon mosolyognak és nagyon haszontalanok és nagyon buták.)

a hangulatom jó. este tudom hova megyek, tuom mit iszok, tudom kivel, tudom miért.

most valami van, akarom, hogy legyen. remélem ez tényleg így működik.mintha józanul lennék szerelmes. ez olyan paradox, de kezd tetszeni.

meg kell valljam, hogy imádom azokat a pillanatokat, amikor a legkedvesebb kolleganőm két kanállal a kezében felém tart, majd hanyagul feldobja magát az asztalom szélére és cinkos kacsintások közepedte előkap egy doboznyi gesztenyepürét. természetesen izgatottan lóbálja a lábát, miközben a körmével a peremet feszegeti. belenyalunk, ízleljük, hangosakat nyelünk. ő meg csak ül, csak ül és nyel és közben megkérdezi:

- amúgy te mikor dugtál utoljára?

lovely

a hűtőm kezd kiürülni. vége szag van mindenfele. félek most egy kicsit. sajnos nem tudok mit kezdeni a játékszabályokkal. túl sokat alszok.

Amikor a szomszéd hátsókertjében a napban fürdő, derékig érő, zöldeslila-virágú lucernát játszatja a szél, hogy mozogjon minden ami él. Amikor a homok már perzselgeti a talpad, amikor kimész a konyhakertbe. Megkívánod a lucernák szálainak érintését és behunyt szemmel beleszaladsz. A lugas alján levő elszáradt szálak óvatosan felkarcolják a lábad és pár percen belül eltűnő fehér csíkot rajzolnak a bokádra. Ilyenkor nem nézel a kamerába. Ilyenkor a Rendező ott fenn pihen, nem festette még meg a következő menet lapjait, ilyenkor még remélheted, hogy szerencsés kártyák vetődnek a kezedbe, talán az Isten meghív egy vacsorára és egy pohárka bor mellett elmondhatsz neki mindent, amit te másképp csinálnál, a háborúkat, a templomokat, a történelmet. És akkor ott ültök fenn és ő kérdi és te már csak mosolyogsz és inkább kérsz még egy pohárral, abból a jófajta vörösből…

régen járattam ezen a papíron a képzeletbeli tollam, de most. itt kell lennem. kell egy biztos pont magamból. ahol, ha ismétlek is, de biztosan tudom, hogy én vagyok. ez olyan, mint amikor a bepárásodott buszablakra, mindig egy szívet vések föl az ujjammal, amióta az eszemet tudom. kellek magamnak. kellenek biztos mozdulatok.

a szexuális életem valaki mással táncol az én testemen kívül. lelkiismeretfurdalásom van amiatt, amiért folyamatosan basznék a fiúmmal és amikor végre lehetne elakadok, nem vagyok ott. blabla. mégis mit várok? szánalom. le kellene szarni. le kell szarni! ez csak szex. (ezt a csak szót, ma leírom százszor, hogy rörzüljön és az agyam és a későbbiekben felhasználja)

muszáj kreatívkodni. mostmár több szájból kimodva unalmas vagyok. mert engem nem foglalkoztat semmi. először sírás, aztán cigi, aztán nagy alvás, aztán levegőkapkodás és közben végig válaszkerülés. szóval ha már isten nem volt hajlandó megcsókolni egy darabnyi művészettel, mielőtt ledobott a halandóságba, akkor az ördög tudatos agyával kezdek magammal valamit. rólam nem jut eszébe senkinek fogalom? nem e? csessze meg, ági vagyok és jóalakom van. mindenki ismer(t). azért mert mindenhol ott vagyok, mert mindenkié vagyok. való igaz, nem érint mélyen a politika, a festészet. de igenis van egy rétegem. alternatív hobbijaim vannak. köszönöm, kitöltik az időmet. hogy unatkoztam e az utolsó időkben? egy percet sem. akkor meg miért volnék én egy nyomorék, akit csak a buli meg az alkohol érdekel? csesszék meg. mit szoktam? szépséges süteményket sütni, megszállottan filmkritikaolvasó vagyok. ezért rajongók, meg amúgyis. mindenért ami kritika. ezt tudom, hogy nem igazán lehet, hogyan töltheti ki ez valakinek az idejét, de amíg elfogadom, hogy elfogadom, és PRÓBÁLOM ésszel feldolgozni, hogy valaki hogyan tud ragaszkodni egy számítógépes játékhoz, addig legyenek már az én tantárgyaim is relevánsak és feldolgozhatóak.

igen érdekel a divat, a jó filmek, a süteményreceptek, az emberi kapcsolatok pszchiológiája, a jó fotók, a kellemes koncertek, az intenzív beszélgetések, a jó könyvek. sajnos én több oldalról vagyok kielégíthető. mármint ha ez sajnos egyáltalán. először rosszul esett a módozatom látása mások szemszögéből, de kezdem magam élvezni. imádom az ujjammal végigsímítani a kedvenc dolgaim felületét, mintha a piacon a zsákokba ömlesztett friss magvakban merítenéd meg a kezed pillanatokra anélkül, hogy eszedbe jutna megvásárolni azokat. most éppen rousseu társadalomelméletét nyomtatgatom kifele. aki ismer azt hinné viccelek, de basszus, most valahogy ezek a gondolatok integettek ki a fejemből.

a kirohanásimat próbálják meg elviselni, mert igen vannak, mert igen most fáradt vagyok. nem aludtam sem éjszaka sem nappal.

és szeretem magam. ez fontos, szükségem van az életemre most igazán. élvezni akarom, magamban akarom, de IGAZ, alkotni kell. nem én nem csinálok megszálottan zenét, nem írok túl jól és rajzolni sem tudok, de ma bemegyek egy papír-írószer boltba és veszek vízfestéket és festeni fogok. és igen én így élek. nem kell bizonygatom, mekkora fantasztikus ember is vagyok én. mert lehet hogy nem, de szerintem épp ellenkezőleg. miért nem tudja felfogni kicsiny társadalmunk, hogy mindenki máképp éli meg? én így. tetszik? nem érdekel! (ne érdekeljen). v á l t o z ó k o r .í g é r e m. más leszek, mert akarom,de a saját mozdulataimmal. ne szólj bele senkise! inkább élvezd, hogy szóba állok veled. én űröket töltök be a lelkekben. de ha nemhagyjátok, akkor még mindig ott a világűr. (jó közel az istenhez)

ma megyek fogalmamsincshova. valami nagy és szép házba. főzni és inni és messze és egyedül. dejólesz. tegnap lett egy kis béke itt bennt.jó.remélem még találkozunk

szarcsi-foscsi reggelem volt. mindegy. annyira megörültem a tegnapi kommenteknek, hogy gondoltam belinkelek ide eg novellaszerűséget, amit pár hete írtam. ez inkább próbálkozás. nem akarom, hogy olyanok is elolvassák, akik gyengéd érzelmeket táplálnak az irodalom iránt, mert műnek azért ezt még nem nevezhető és kifinomult kollégáim számára enyhén hányingert keltő lehet. ez csupán egy érzelemlevezető próbálkozás volt amikor még a voltnők miatt vergődtem álmatlanul. nesztek

Végig a földet nézte. Jobb láb, bal láb, jobb láb, bal láb. A bal kezét óvatosan beleakasztotta a frufrujába. Mindig ezt a pozíciót vette fel, amikor egy olyan ember fele közeledett, akit nem ismert.

-         Szia! – köszönt rá Hilda.

-         Szia! Hát én volnék…- és nyújtotta kezét Hilda felé, de ő közbevágott.

-         Tudom ki vagy. – mosolygott – Gyere, ülj le! Mit iszol?

-         Látom borozol. Veled tartok. Egy pohár száraz fehéret fogok kérni.

Fülledt idő volt. Egy kertszerű helyen ültek. Nem voltak túl sokan. A pulton és a WC-n kívül semmi nem volt fedett. Rengeteg fa vette körül őket, melyek között vezetékek voltak kifeszítve, amiken színes lámpák világítottak és hatalmas állatformájú lampionok csüngtek. 

Hilda felemelte a poharát és kortyolt egyet a borából, majd visszatette. Ujjának nyomai a bepárásodott pohár szélén gyengéden kirajzolódtak. Hatalmas sötétkék szemei voltak, vonásai határozottak, de végtelenül nőiesek. Szájának szélei felfelé kunkorodtak, mint aki egyfolytában mosolyog. Aranyszőke haját laza lófarokban hordta, s minden alkalommal végighúzta rajta a kezét, amikor ivott.

Kecsesen lebegő nyári este, két kellemesen csinos fiatal lánnyal, akik boroznak és cigarettáznak. A kép marad, a tempó gyorsul. Minden egyre könnyebbé válik; a poharak, a cigis dobozok, a kimondott szavak, a ki nem mondott gondolatok, a levegő súlytalanodik és egyre átlátszóbb.

A helyen már kevesebben ültek, szinte teljesen kiürült. Hilda és a lány egyre hangosabban nevettek; a mondatokat nem fejezték be. Különleges nők, tényleg el tudják felejteni azt, ami miatt összeért az életük ezeken a pontokon. Őszintén nevettek a másikra. - mondjuk hat-hét feles után, nem nehéz gyakorlat az őszinteség. -  Hörpintés, nyelés, fanyar arc, mosoly és egy kisebb ölelés, szigorú gyakorlat, kihagyhatatlan lépésekkel. Jól ment nekik, ilyen szempontból precízek voltak. Aztán hirtelen mintha elfogyott volna valami. Ugyanazokban a  pillanatokban lettek a legjózanabb részegség tagjai. Amikor az élesre faragott gondolatok a fejben halványan újra kirajzolódni látszanak. A kérdések, amik a szájak mögé voltak rejtve, már kilépésre készen vártak.

A néma csönd; az a bizonyos.

Hilda felemelte tekintetét, amivel eddig a földet fürkészte. Mélyen, mosolytalanul nézett a lányra. A cigis doboz után nyúlt, de az üres volt. Összegyűrte és a földhöz vágta.

-         Kurva életbe, elfogyott. – mondta széttett karokkal – Tudnál adni egyet?

-         Tessék – és már nyújtotta is a lány Hilda felé a cigarettát. Majd nyelt egyet és kinyögte az első kérdést. Nem a legfontosabbat, de bemelegítésnek nem rossz. – Hogyan találtál meg?

-         Gábor mondta el, hogy mi a neved; én meg rákerestem a neten. – mondta Hilda teljes könnyedséggel.

-         És miért?

Még egy slukk cigi, kis szünet, a füst ömlik ki a szájból.

-         Kíváncsi voltam. Gáborral jó barátok vagyunk. Mióta szakítottunk, azóta is gyakran beszélünk. Egyszerűen szeretem tudni, milyen nőkkel jár.

-         Szóval minden aktuális barátnőjét elviszed inni? – kérdezte meglepődve a lány.

-         Igazából te vagy az első… - válaszolta Hilda.

-         Ez nekem nem tiszta. Miért pont rám lettél kíváncsi?

-         Hölgyeim záróra. Kérlek távozzatok. – hajolt oda a pincér.

-         Rendben! – felelték szinte egyszerre.

Felvették a kabátokat. Ilyenkor ősszel, már enyhén csíp a hideg az éjszakában. A lány zsebre vágta a maradék cigit és a átdobta a vállán a táskát. Hilda is elkészült és szorosan a lány mögött lépve kisétáltak a kapun. Sötét volt. A környéken csak egy pózna állt, az is ki volt égve. Nem sokat láttak az éjszakából, csak amennyit a közeli házak fényei engedtek. Tudták jól, hogy még nincs vége a menetnek. Hideg volt, talán egy kicsit csöpögött is. Vagy csak a levegő volt nedves. Nem is ez a lényeg. Leültek a járdaszegélyre. A lány elővett még egy szál cigit, majd csendben megkínálta Hildát is, anélkül, hogy ránézett volna. Rágyújtottak mind a ketten.

A lány kifújta a füstöt, jobb kezével megtámasztott a homlokát és megkérdezte:

-         Lefeküdtetek?

-         Gondolom arra vagy kíváncsi, hogy azóta e, mióta ti együtt vagytok. – mondta Hilda.

-         Pontosan.

-         Egyszer. – vágta rá gondolkodás nélkül Hilda. - A múlt héten. Átjött, hogy összevesztetek valami hülyeségen…

-         Fogd be a szád! – szólt rá határozottan és kicsit hangosabban a lány. Azonnal tele lett könnyel a szeme, de a büszkeség nem nyitott neki ajtót. Tartotta magát.

-         Sajnálom – törte meg a visszafojtott csendet Hilda.

Közben a lányt nézte. A lány meg a cipője orrát, vagy inkább a semmit, vagy még inkább az elképzelt filmet, amit gondolataival, mint egy vásznat kifeszítve nézett végig. A szereplők: Hilda és Gábor. Gyorsan elhessegette maga elől a képzelt jelenetet. Minden csepp düh és harag, mintha megfeszített vigyáz állásban várták volna, hogy kirobbanjanak a testéből, hogy alakot öltsenek és elpusztítsanak minden múltat, minden jelent, ami alkotta „őket”.

Hilda szinte remegett, nem tudta mi  fog történni, legszívesebben felállt volna és hazamegy. Nem akart elszaladni. Ahhoz túlságosan meg volt már nyugodva. Csak el akarta mondani, nem szerette a hazugságokat. Tudatni akarta, ennyi.

A lány oldalra fordult, belenézett Hilda szemébe és hirtelen megcsókolta. Hilda nem reagált. Résnyire nyitott szájjal mozdulatlan ült tovább. A lány most erősen megragadta az arcát és újra megcsókolta; hosszan. Hilda továbbra is ugyanabban a testtartásban maradt, de most már ő is csókolt. Hilda olyannak érezte a csókot, mintha a lelkéről mosnák le a bűnöket.

A lány egészen másra gondolt. Nem Hildát akarta megtisztítani. Tudni akarta, érezni, az ízt, amit Gábor érezhetett pár napja, harapni akarta, büntetni. Kezét lejjebb csúsztatta és szorosan átölelte. Benyúlt Hilda blúza alá és megfogta a mellét. Vissza akarta szerezni Gábor minden érintését; le akarta azokat kaparni Hildáról. Szenvedélyesek voltak, Hilda is átölelte a lány derekát, majd elkezdte simogatni a lány gerincét. Ekkor a lány hirtelen abbahagyta, fejét kicsit hátrébb húzta, látszott, ahogy a könnyek utat vájnak arcában. Várt egy másodpercet, majd teljes erőből arcon csapta Hildát. Hildának meg kellett támasztania a tenyerén magát, különben eldőlt volna. Nem szóltak semmit. A testek, a mozdulatok mindent eljátszottak helyettük, mint egy jól megkoreografált táncban.

A lány felállt és elsétált. Hilda szótlanul ült tovább a járdaszegélyen. A csend még halkabb lett, a sötétség még feketébb.

Talán ez történt volna. Talán. Ha Hilda akkor és ott, azon a járdaszegélyen valóban elmondja, hogy lefeküdt Gáborral. De a tagadásnak is van egyfajta szépsége. Nem kell mindent tudni, mert néhány dolgot a test képtelen megemészteni. Az ilyen dolgokat üvegekben, a képzeletbeli üvegekben kell pontosan kimérni és gondosan lezárni, ha valaki ki akarja nyitni ezeket, az tudni fogja, hogyan nyissa ki. Talán a lány is pontosan tudta, hogy Hilda és Gábor lefeküdtek, talán a kezében tartotta azt a bizonyos üveget, de nem akarta kinyitni. Inkább visszatette a polcra.

Miután a pincér kiküldte őket a helyről, leültek a járdaszegélyre beszélni még pár szót. Egy elszívott cigi, egy tagadott kérdés és semmi más. Ennyi történt csupán. Aztán mindketten felálltak, leverték a port nadrágjukról és mélyen megölelték egymást. Valahol az ölelés közepén a lány szájon csókolta Hildát. Hogy miért? Fogalma sincsen. Bizonyára az alkohol miatt. Mi másért…?

most a nem jó van. 3 üveg pezsgő lett a vége. nem volt olcsó mulatság. aggódok. mindenen. nem mosolygok annyit. azt kérdezik mi a baj. semmi bazdmeg. az, hogy nem vagyok királylány, az, hogy nincs pénzem, az, hogy baszok a szakdogára, az, hogy 8 órában melózok, az, hogy hamar sötétedik, az, hogy nincs szexuális életem, az, hogy fel kell kelni, az, hogy elfogyott a kávém, az, hogy nem adnak jó filmet a művészben vagy a toldiban, az, hogy emma terhes, az, hogy reggel fel kell kelni, az, hogy a menőséget keverik a sznobbsággal és ezért elfedett pofával kell járkálnom, az, hogy a karcos stílusomat nem képesek elviselni, az, hogy nekem nem lehet egy olyan kibaszott hetem, hogy nem mosolygok, mert rohadtul nincs kedvem. igenis vannak olyan napjaim amikor belefuladdok a proli adta mocsokba és nem tetszik, de fáradt a kezem a kapálózni. néha engem is el kell viselni, néha szabadjon már nyersnek lenne bassza meg a tisztelt közönség. nem, nem kell bekapnia mindenkinek, csak ne kérdezzék meg, hogy mit csináljanak. nem kell békén hagyni, csak nem kell velem foglalkozni. ilyenkor állok, a mérleg nem mozdul. igen, mert szenvedni jó. én is élvezem. nagyonis. basztatni szabad, de nem kell meglepődni, ha utána vérzik az orrotok.

és igen, amúgy vannak még színes léggömbök ezekben a pillanatokban is a kézben, a szívben. segíts eregetni és megkóstolhatod. én nem egy vagyok. rábasztál. többen lakunk ebben a testben.na. szeretlek ám titeket, csak ági vagyok.(és jó alakom van)

Néha úgy érzem magam, mint egy rákos beteg, aki már biztosan tudja, hogy vége lesz. Mindegy mikor. Nem is számít. Amikor kimondják, hogy vége lesz. Tudod, mindig tudod, azért lett, hogy vége is legyen. Nem azért , mert ami elkezdődik, annak vége kell legyen, nem azért. Azért kell vége legyen, mert egyáltalán „valami” van. Amikor várom, hogy jöjjön. Késik. Körbe mászkálok. Rágyújtok. Késik. Várok. Rágyújtok. Várok. Várok. Agy bekapcsol. Na ennek sosincs vége. A múltkor azt mondta, a múltkor úgy ért hozzám, a múltkor úgy csókolt. Azt mondta unja. Unom én is. A fáradtságot, a napokat. Az illatát. Azt is kéne. De nem tudom, nem szívni befele, hogy azt ne érezhesse más. Unom magam. Én unom leginkább a testem és erre van képe ezzel jönni. 22 éve mosom tisztára minden nap ugyanazt a mellet, ugyanazt a csípőt, ugyanazt a nyakat, ugyanazt az arcot. Mert csak a szex fontos. Mondja ő, szemrehányóan. Mondtam neki, hogy a lófaszt. Nem érti. Bár belém már nem állítja, akkor is a farka helyén van egy darab agya, mint általában a férfiaknak. Nem a faszért a pinában, nem azért. Azért nem kell. Azért, hogy érezzem. Őt, magam (a sorrend megcserélhető). Érezzem az ilyen jelenetekben a nőt és a férfit. A nő szerepében jómagam. Felháborodok. Ilyenkor már feszülnek a könnyek a szememben, az arcomat húzzák befele.

Pedig hozott nekem csokit, hősugárzót, könyvet. Biztos azt hiszi nem veszem észre. És persze, hogy ez fontosabb, meg szinte minden. És, hogy minden sötétebb lenne és ehetetlenebb, ha ő nem lenne. De nem akarok úgy tenni, mintha ez nem lenne a része(m). ez is én vagyok. A lábam közt is van egy szervem és nem csak testileg. Mindegy. Most ez van. Megölném néha, de valószínűleg én előbb halnék bele, ha nem lenne.

olyan férfit akarok, hogy: szeresse ha kiszolgálom, basszon meg ha az ágyban fekszek mellette csipkésbugyiban, mondja hogy szép vagyok, legyen legalább egy kicsit féltékeny (nem azért mert oka van rá, hanem mert ez a dolga) és basszon meg. ja, ezt már mondtam?!

bár mostmár az élettől is elment a kedvem. megint bakaphatja mindenki. utálok lenni, utálom, h vannak mások is rajtam kívül, utálom, hogy nő vagyok. férfi akarok lenni és nőket alázni. biztosan lehet benne valami felemelő.

a bulit megelőző gödrözés régnemlátottakkal, a sangria, a garonne, a villamoson beszivatás, a felröhögés, hogy itt nincs itt senki, a gomba, a duna éjszaka, a zene, azokkal A számokkal, a "kurva" valódi arca, a cappy meggy, azok az összenézések, azok a mosolyok, a hajó, az sp, azok a csókok a wc-ben, amiket csak elsőnél érzel, azok a rezdülések, azok a beszélgetések a hajóorrában, a Brádá, a hajnali 4óra a rotschildben, az a szöveg a kapun, azok a kutyák a kerítés mögött, azok az ölelések az ágyban, az a kávé reggel. tényleg nemtudom, melyik volt a legjobb. most szeretek élni. kérlek ne legyen vége. csak még egy kicsit ne.

nyálnyálnyál, de most nagyon folyik belőlem.ezvan

ma megyek hajókázni, remélem, sőt ajánlom, hogy jó legyen. most azon gondolkodtam, hogy nem túl kurvás e a neccharisnya, ha meg igen, az sem baj, mert akkor hagyom majd a szépséges lábaimat önálló életet élni, hogy a férfiak pénztárcájukat nyitogassák ki,olyan szándékkal, hogy egy vodkanarancsot kérek ennek a két szép lábnak itt.

BULI!!!!!!!!!!!ha napfelkelte előtt hazaindulnék, lőjjön le valaki, vagy bökjön meg, vagy fogjon le, vagy főzessen velem egy 125422564 takartos töltöttkáposztát. johó?!

akarom, akrok lennei, válni, meg tobeableto.na azt nagyon. semmi konkrét, legyen izgi, színes és nevettető és fiatal és részeges. ha nem tudom mit akarok, akkor sem adom föl. hát így döntöttem, meg úgy, hogy elhatározom mi nem. pl.: ez ami most. megállónak szép volt és nagytapsot érdemlek, de a színdarabnak vége, akkor meg el kell hagyni a színpadot. mindig is kilógtam a sorból, vagy ha nem is egészen egy biztos: mindig ki akartam lógni. a hangom már élesítem, a körmeimet kimeresztem. mondhatnám, hogy mindenki bekaphatja, de ma jó napom van, úgyhogy egyszerűen megengedem, hogy csodáljatok. éljetek a lehetőséggel...

Rohadt kurva. Mindenki. Fáj a lábam

Írtam novellát. Két lány van benne. Csókolóznak meg ilyenek, esküszöm nekem tetszik. Pedig bizonyára szar, mert én  nem értek az íráshoz.

Ma meg lettek terveim. Szakdogát kell írnom, megmunkanélkülire kell mennem meg gyakorlatozni és leginkább valaki lenni. Csak én szeretem a sötét folyosóimban magam felkapcsolni a villanyt, nem kell másnak a keze. Annyira szeretnék egyedül lenni. Amikor nem kérdeznik meg, hogy ki vagy te, mit csinálsz mi érdekel. És hagyján, hogy ezekkel a kérdésekkel van tele az összes kávézó hamutálja amiben ülök, de még akkor felbukkannak az ilyen rohadt kurvák, akik mellett a varázspálcám magától kettétörik.

Mikor múlik el a féltékenység a többi ribanc miatt?  Persze tudom, ha majd hiszek magamban, de addig nem lehetnék teljesen egyedül? És ezt mind egyedül kell megcsinálni, miért érzem azt, hogy könnyebb lenne, ha lenne mellettem valaki aki netán tán szerelmetes belém, akinek esetleg így, ebben a halmazállapotban is sokat jelentek. (nem valamit, azt bárkinél elérem viszonylag rövid időn belül; hanem sokat…na)

És most azon gondolkozok, hogy vajon ezt az egészet azért csinálom, mert létem a depresszió ivása szívószállal, amit valójában senki nem tud. Pedig szenvedni jó. Imádom, de valahol mindenki szeret vérben fürödni, csak hát a szenvedésben az a jó, hogy utána van valami jó, na most az nem látszik kibontakozni és a legfelháborítóbb, hogy szar a net és, hogy egyetlen ártatlan feles után, képes vagyok ennyi faszságot leírni/begépelni/kimagyarázni.

Soha nem az van, aminek lennie kellene, én sem az vagyok akinek lennem kéne és nem is ott ahova való vagyok és nem is azzal aki képes viszontszeretni. Nem vagyok normális és nem is áll szándékomban ilyen perverziókat elkövetni a társadalmunk ellen. A szerelem, na arról még írnék. Sokat. Mert az van. És esküszöm egészen letisztult. Mert igyekszem, mert most jól akarom csinálni, de istenbasszameg a kémiát, amikor van az a test melletted az ágyban, aki basszon meg, vagy legalább csontig csókolja le rólad a bőrt és mesélje el százszor milyen volt a napja minimum örökké és néha nézzen rád és gyújtsa meg a cigid és néha mondja ki, mert jó azt hallani. Csakúgy este, az ágyban, amikor a villanyok már alszanak, amikor a régi kurvák illatát már nem érzem, amikor a kezemet a farkára teszem, teljes szándéktalanságban. Na akkor. Akkor ott vagyok, akkor szabad engem szeretni.

Kérem húzzanak sorszámot, nem biztos, hogy ma mindenki sorra  kerül.

a vasárnap; reggel, fáradtság, kávé, fényképek a fejben a tegnapról, cigifüst.

tegnap bátyám megesküdött. tanuként természetemből adódóan áthülyültem a napot, de bassza meg a picsába nagyon elsírtam magamat azokban a pillanatokban, melyekben kötelező volt meghatódni. nem azért mert romantikus és mert jaj istenem kérjétek már meg a kezem, hanem mert egész egyszerűen ment a ruhámhoz ez a dolog...

az albérletem kiváló. a gellért-hegy szépséges, fejben reggelente megmászom, a szobám természetesen tagadhatatlanul menő és most megyek, mert jön föl a becherovka...

na ez volt reggel, csak elfelejtettem publikálni a bejegyzést.éljen éljen

most megint hazaértem, voltam foskoncerten, fosul éreztem magam, húz a fáradtság. a fiúm meg nincs itt. demééér.hüjepicsakonpozícióban heverek, inkább alszok. éljen a budapest

 Szóval költözök. Hősök tere a következő megállomás. Jólesz. Jobb. Zs. ott lesz velem. Két fiú. Legjobb.

Le kell szoknom a fiúmról. Bekaphatja. Utálom, hogy a rózsaszín köd és a megismerkedés időszaka és a nagyon kefélnék veled időszak ennyi idő alatt lecsengett. Legalábbis nála. Ha normális ember lennék tudatosítanám magamban, hogy elvileg ez lehet, h normális és a dolgok egy idő után elkezdenek többről szólni, de leginkább királylány vagyok, nekem kell, hogy esténként valaki százszor megfésülje a hajam és még 4 hónap után meg akarjon dugni. Ezért jó mindennek az eleje. De csak az eleje. Legszívesebben hetente váltogatnám a férfiakat, mindenkivel lefeküdnék, akinek áll a farka. És a legszánalmasabb az egészben, hogy pillanatokra nyilván ettől érezném nőnek magam. Most, hogy ezt így leírtam rájöttem, hogy basszam meg. Tegnap zsoált mondott valamit. Azóta én is azt csinálom. Nézem a repülőket, azon agyalok, hogy hova mennek és miért nem vagyok rajta. Jó lenne eltűnni, mindenkit itthagyni, csak egy kis időre. Mondjuk 2 hét. De jó messze legyek.

mindig hideg volt a keze. jéghideg. akármihez nyúlt hideg maradt. a repedésekbe befújt a szél. nem fájt neki, de mindig meglepődött amikor valaki ijedten elrántotta a kezét; a bőrük aljáig hatolt a hidegje. néha beállt a csap elé és megengedte a forró vizet. szikraként pattogtak le a cseppek parazsai, de végül átmelegedett a keze. végre nem félt megsímítani a combját; végre kellemes érzés volt érintkezni. hideg kezétől maga is menekült. mindig próbálta bedugni valahova, valami melegebb helyre, testek apró réseibe. mindegy kinek a rései csak eressze már be...

nem voltam. nem itt, internet és ingermentes környezetben áztattam magam. tiszapart(y)

a zene szar volt, a lányok csúnyák és ribancosak, a fejem tele pattogássig csattanó hangzatos mondanivalókkal, amiket természetesen elnyelt az út, amit az autóval etettünk meg. kefélésből kevés volt, szerelemből ki volt mérve az adagom, mint egy láncon tartott dögnek. az elvárásaim nőttek és a filmet visszatekerve teljes valójában látom egy óriási projektoron, hogyan töröm szét újra az üveggömbjeimet, amiket fájt összeragasztani. méghogy az ember tanul a saját hibáiból...faszság; ugyanaz minden, leginkább én. a mozdulataimat be kellene falazni, a számat beragasztani és a tekintetemet kiégetni, úgy talán nem fájna senkinek.

azt kérdi mindig, mért nem megy csak úgy simán, hát azért, mert azon csak megcsúszok, átsuhanok és észre sem veszem, hogy létezik, hogy meddig bírja rajta áll én nem bírnám, de éppen ezért nem is vagyok a magam csaja. a hibák szépek, tehát a szépségversenyt biztosan nyerem...

megint mentők, gang, sárga philip moriss és a bazilika nyúlik felém. egyedül. dögunalom, hiányoztatok...

ő vett nekem virágot és én azóta egyfolytában kefélni akarok vele

a 3D durva, herripotter 12percen keresztül az ölemből mentette meg a világot és az "y" kicsinált minket.

éjszaka nem tudtam aludni, mert azt álmodtam, hogy a volt barátom közli, hogy szopjam már le rendesen, aztán legyint egyet és azt mondja, hogy végülis mindegy, mert úgysincs bennem elég alázat a férfiak iránt. erre én sűrő könnyek közepedte kiköptem a farkát a számból... - kérlek

egy pinpongütővel a kezemben határozottan közveszélyes vagyok. (na nem a játéktudásom miatt)

az anyám megint azon tombol, hogy költözzek haza.-megalázó

tényleg belvárosi picsa lettem; a mentőautó nem zavar annyira, mint egy kis macskaszex az ablakalatt. (ó baszki azok a hangok)

izzadok. keményen.

most megyek és megnézem a HP6-ot 3D-ben.

)vhogy olyan érzésem van, hogy ez a lány lesz a kedvencem...(

a volt barátnőknek egyetlen dolguk van: az, hogy folyjon a vérük; ők isten ama kegyes teremtményei közé tartoznak, akiknek nem áll jogukban a jelenidejű múlt részeinek lenni.

a bukott angyalok etetése tilos. ehhez tartsák magukat. az én konyhám melegebb, az én terpeszem az ágyban nagyobb, az én mosolyom fényesebb, az én hisztijeim fűszeresebbek.

persze én is el vagyok látva ezzel a címkével, hiszen voltam múlt én is, a vérem folyik is rendesen, deakkoris van!

(a szabályokat természetesen én sem tartom be)

ma szép a ruhám, szerdán berugok, pénteken menstruálok, csütörtökön emmázok, szombaton fodrászhoz megyek, kedden hófordulok, vasárnapig meghalok...